Ma 2024. április 19.
(Péntek)
Emma napja van!
Épülhet a debreceni nyugati kiskörút első szakasza
Kósa Lajos polgármester és Tóth László, a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft. ügyvezetője hétfőn írja alá a szerződést a Debrecen belvárosában építendő kiskörút első szakaszának kivitelezésére.
Befejezéséhez közeledik a csatornaépítés Debrecenben.
Az európai uniós támogatással négy éve zajló beruházás eredményeként a város csatornázottságának aránya 98 százalékossá válik.
Épülhet a debreceni nyugati kiskörút első szakasza

Kósa Lajos polgármester és Tóth László, a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft. ügyvezetője hétfőn írja alá a szerződést a Debrecen belvárosában építendő kiskörút első szakaszának kivitelezésére. Az 1,1 milliárd forintos projekt az utolsó eleme az összesen 1,9 milliárdos debreceni belvárosi rehabilitációnak.

Debrecen önkormányzata 2009-ben az Észak-Alföldi Operatív Programban a megyei jogú városok rehabilitációjára kiírt pályázaton nyert 1,45 milliárd forint uniós és kormányzati támogatást a belváros funkcióbővítésére. Az önkormányzatnak 460 millió forint önerőt kellett vállalnia a négykomponensű projektben, amelynek legnagyobb eleme a nyugati kiskörút első szakaszának megépítése. A körút megépítésének elsődleges célja a város észak-déli irányú forgalmának javítása, hiszen a 2001-ben sétálóövezetté alakított Kossuth térről a kisebb belvárosi utcákra és a távolabb eső főútvonalakra terelődött a gépjárműforgalom. A nyugati kiskörút új városi főútként 2x2 forgalmi sávval és két oldalon 1-1 buszsávval épül meg. Az út nyomvonala keresztezni fogja a város keleti és nyugati részei között az egyik legfontosabb összeköttetést biztosító Széchenyi utcát is. Az építkezést hátráltatta, hogy két vesztes cég is megtámadta a kivitelezésre kiírt tendert, de a Közbeszerzési Döntőbizottság szeptember 7-én elutasította ezeket a beadványokat. A funkcióbővítő beruházássorozat további három elemét korábban fejezték be: 2010 szeptemberében átadták a 133 millió forintból megújult Hal közt, 2010 novemberében a 198 millióból felújított Emlékkertet és Romkertet, 2011 júniusában pedig a 461 millióból kialakított Ifjúsági Közösségi Házat.

Negyedik elem: kiskörút

Annak is az első üteme, a Hatvan utcától az Arany János utcáig tartó szakasza. A Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft.-vel hétfőn aláírt szerződés értelmében összesen 538 méteren, melyből 504 méter lesz új építésű 2×2 forgalmi sávot, a két oldalon buszsávot, valamint járdát alakítanak ki 18,5 és 21,5 méter közötti útburkolat-szélességgel. A keresztező utcákban 34 méteres szakaszokon azonos pályaszerkezet épül. A térkőből készülő járda 2,5-től 4,5 méter szélességű lesz.

Fák duplán pótolva

A terület rendezéséhez 157 fát ki kell vágni, de helyettük 300 újat telepítenek, és több ezer cserje, valamint évelő növényt ültetnek ki. A keresztező útszakaszok (Hatvan, Bajcsy Zsilinszky, Simonffy, Széchenyi és Arany János utca) burkolatát szintén felújítják – a Hatvan és Széchenyi utcán burkolatszélesítéssel együtt –, összesen 1061 méter hosszúságban. Öt jelzőlámpás csomópont épül ki a Hatvan utca, a Zúgó, a Bajcsy-Zsilinszky, a Simonffy és Széchenyi utcai kereszteződésben. Az Arany János utcai csomópontban csak jelzőlámpás alépítményt helyeznek el. Akiskörút a középső zöld sávjában egy összesen 19 medencéből álló csobogó-rendszert létesítenek. A törmelékkel erősen szennyezett területet is megtisztítja a kivitelező, és a régészeti gödröket feltölti, ehhez geodétára is szükség lesz, ami 80 millió forinttal megnöveli a beruházás összköltségét.

Kirekesztett járművek

A szerződés aláírását követően Kósa Lajos polgármester elmondta, a már meglévőkeleti kiskörút és a nyugati megépítésével, valamint a köztük lévő utcák egyirányúsításával előtérbe kerülhet a kerékpáros és gyalogos közlekedés a belvárosban. Ugyancsak cél, hogy a járműveknek a körutakon kívülre rekesztésével a tömegközlekedésre ösztönözzék az embereket.

Forrás: HBN-ÉP